EFOP 3.3.5-17 |
Hurrá itt a nyár
Ebben a tanévben az EFOP-3.3.5-17 pályázat segítségével 85 tanulónak biztosítottunk két héten keresztül, 2018. június 18-tól 29-ig, a napközis táborban gazdag programokat. A pályázat lehetővé tette, hogy a gyerekek ingyenesen étkezhessenek egy héten keresztül, és minden programon, kiránduláson ingyenesen vehessenek részt. Eljutottak a gyerekek Kecskemétre az Arborétumba és Szegedre a Vadasparkba és a Füvészkertbe is. Nagyon sok játékot, és eszközt is kaptak a csoportok. A „tábor” három bónusz ajándékkal is meglepte a tanulókat, amely osztatlan sikert aratott.
8 kolléga és az iskola titkársága dolgozott azon, hogy minden program megvalósuljon és jól érezzék magukat a tanulók. Köszönöm a munkájukat, és a jövőben is számítok rájuk!
Tudni kell, hogy a programban, az első, második, negyedik és hatodik évfolyamok vehettek /vehetnek majd/ részt, mivel a pályázat két éves, és jövőre is folytatódik.
A fényképek pedig magukért beszélnek, hiszen ezeken jól látszik a kíváncsiság, az öröm, az önfeledt boldogság.
Csapatépítő játékok |
|
Foglalkozások |
|
Étkezés |
|
Kecskemét - Arborétum |
|
Szeged kirándulás - Fűvészkert,
Vadaspark |
|