Iskolánk története

 Vissza 

Orgoványon a legelső iskolai jellegű képzés a jelenleg is az iskola területén található épületben folyt, ami valaha csárdaként is üzemelt.

A szájhagyomány szerint itt született Petőfi Sándor.

Településünkön az I. világháborúig öt tanyasi iskolában folyt oktatás. A sok kisdiákra való tekintettel 1928-ban újabb két tanyasi iskolát nyitottak meg. A II. világháború után a csendőrség megszűnésével az oktatás központja a volt csendőr laktanyába került.

Ezt az épületet 1946-ban bővítették a Petőfi Sándor utca irányába. Ezzel egy időben a tanyasi iskolák fokozatosan megszűntek, de így a diákok elhelyezése nehézkessé vált. 1989-ben a Táncsics utcában új iskola építése kezdődött négy tanteremmel, mely 1991-ben újabb négy tanteremmel bővült.

1993-ban az iskola tornacsarnokot is kapott.

2010-ben az iskola régebbi épülete újabb szaktantermekkel, konyhával és ebédlővel bővült.

Az iskolaudvart körülveszik a fentebb említett épületek, így egy hatalmas udvarral rendelkezik az intézmény. Az udvaron található aszfaltozott sportpálya, röplabda pálya, a kicsiknek focipálya és sakkpálya.

Az iskola Táncsics utcai épülete 2017-ben energetikai felújításon esett át, mely keretében fűtés korszerűsítés, nyílászáró csere, továbbá az épület hőszigetelésére került sor.

 

Az orgoványi iskolában átlagosan 300 kisdiák tanul, akiknek zeneiskolai képzésre is van lehetőségük.

 Vissza a kezdőlapra